Petra születésétől kezdve nem lát. Hetedik osztályig a Vakok Általános Iskolájának diákja volt, majd látó gyerekekkel tanult együtt. Érettségi után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karára iratkozott be, ahol a 2010-2011-es tanévben szerezte meg diplomáját jogász szakon. Szabadidejében gyarapítja a már meglévő angoltudását, zenét hallgat, önvédelmi oktatáson vesz részt, vagy nagyokat játszik az unokaöccsével, Áronnal.
Hírek
Második helyezettek lettünk a SozialMarie Alapítvány közönségszavazásán
2012.03.28Köszönjük, hogy az osztrák SozialMarie Alapítvány pályázatán ilyen sokan támogatták szavazatukkal BeLin-projektünket! Habár az utolsó pillanatokig vezettünk a közönségdíjért folyó versenyben, és több partner-közösségünk összefogásának köszönhetően több mint 1700 szavazatot kaptunk, végül a második helyen végeztünk és idén sajnos mégsem mi leszünk a közönségdíj nyertesei. A rengeteg szavazat, amit kaptunk, ennek ellenére is arra ösztönöz bennünket, hogy új lehetőségeket keressünk a Beszélő Linux továbbfejlesztésére és népszerűsítésére.
Közelkép nyerteseinkről: Tóth Sándor
2012.03.27Tóth Sándor azok közé a nyugdíjasok közé tartozik, akik nemcsak pihenéssel, hanem mások számára is hasznos munkával töltik nyugdíjas éveiket. Két egyesület tevékenységében is aktívan részt vesz, köztük két éve a Vakok és Gyengénlátók Komárom-Esztergom Megyei Egyesületének alelnöke, illetve emellett szakít időt kedvenc hobbijára, a horgászatra is.
Közelkép nyerteseinkről – dr. Ozvári-Lukács Réka
2012.03.22„Nem mondhatjuk, hogy a JAWS a vakok számára az egyedül üdvözítő megoldás, azt viszont igen, hogy egy közkedvelt és hasznos szoftverről van szó.” Beszélgetésünk dr. Ozvári-Lukács Rékával.
Öt napig lehet még szavazni a BeLin-projektre!
2012.03.21Amint már hírt adtunk róla, alapítványunk saját fejlesztésű, ingyenes alternatívát kínáló termékét, a Beszélő Linuxot az osztrák SozialMarie Alapítvány pályázatán indulva szeretnénk tovább népszerűsíteni és fejleszteni. Kérjük, segítse munkánkat azzal, hogy e-mailben leadott szavazatával a közönségdíjra jelöli a Beszélő Linuxot!
Akkreditált tanfolyami szolgáltatások az „Informatika a látássérültekért” Alapítványtól
2012.03.13Alapítványunk eddig is tartott képzéseket, elsősorban informatikai tanfolyamokat látássérült magánszemélyek részére. Most újabb mérföldkőhöz értünk: sikeres volt a Felnőttképzési Akkreditáló Testülethez (FAT) benyújtott mindkét program-akkreditációs kérelmünk. Így egyrészt egy napos, akkreditált alapozó képzést tudunk nyújtani az érdeklődő intézmények, szervezetek részére a látássérült emberek által használt informatikai eszközökről, másrészt tanúsítványt adó 120 órás informatikai alapképzést tudunk nyújtani látássérült magánszemélyek részére.