Hírek

449 vak és gyengénlátó nyertes az INFOALAP szoftverpályázatán

Rendkívüli érdeklődés övezte az idén ősszel kiírt JAWS és MAGic szoftveradományozási pályázatunkat. Határidőre összesen 449 érvényes pályázati adatlap érkezett be. A pályázat ideje alatt folyamatos volt az érdeklődés, a határidő lezárta után pedig naponta érkeztek a kérdések az eredményhirdetés idejével és módjával kapcsolatban.

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy mától elérhető a pályázat nyerteseinek névsora.

Alapítványunk nem kis büszkeséggel számol be arról, hogy soha korábban ilyen nagy számban szoftvert illetve szoftverfrissítést pályázaton nem adományozott, 2013-as, eddigi legjelentősebb adományozási projektünk volumenéhez képest ezúttal közel 100 fővel több nyertest hirdethettünk.

Ezt a jelentős eredményt azonban nem tudtuk volna kizárólag önerőből illetve szponzori támogatásból elérni, ehhez szükség volt azoknak a látássérült embereknek az önzetlen felajánlására is, akik valamilyen okból a korábban elnyert licencüket ma már nem használják.

Az Önök felajánlásainak eredményeként sikerült ezúttal minden pályázói igényt kielégítenünk. Köszönjük, hogy Önökkel együtt tehetjük sokak számára láthatóvá a világot.

A nyertesek decemberben és januárban e-mailen keresztül illetve postai úton kapják meg az elnyert szoftver licenceket illetve szoftver-frissítéseket.

Honlapunkon hamarosan néhány nyertest személyesen is megismerhetnek.

Köszönjük mindenkinek a pályázaton történő részvételt, az érdeklődést és az összefogást, amellyel hozzájárultak e pályázat közös sikeréhez.

Budapest, 2015. november 30.

„Informatika a látássérültekért” Alapítvány

 

2015-11-30,
Nyomtatás gomb Nyomtat