Hírek

Beszélgetés Agárdi Szilvivel, a Lapról hangra összefogást népszerűsítő Vodafone Főállású Angyallal az elmúlt egy évről

Szilvi egy éven át járta az ország iskoláit, hogy felhívja a diákok figyelmét az emberi hangon történő felolvasás fontosságára. Országjáró előadásainak fő célja az volt, hogy gyarapítsa a Lapról hangra felolvasóinak és olvasóinak számát. A személyes példa meggyőző erejével tudta érzékeltetni, milyen nehézségekbe ütköznek a vak és gyengénlátó emberek, ha újságot szeretnének olvasni.

Előadásait játékos feladatokkal színesítette, amelyek megoldásakor a gyerekek maguk is megtapasztalhatták, „mit lát az, aki nem lát”, és természetesen azt is megtanulhatták az átélt kihívások során, hogyan lehet jól segíteni egy látássérültnek. Habár az előadások középpontjában a Lapról hangra állt, biztos, hogy a közönség minden tagjában megmaradt valami fontos dolog. Sokan rögtön jelentkeztek felolvasónak, mások „csak” azt jegyezték meg, hogyan kell átkísérni egy látássérültet az úttesten. Voltak olyanok, akik a koncerthangulatra emlékeztek vissza szívesen, hiszen Szilvi énekléssel is gazdagította a programot.

Egyéves előadás-sorozatával több, mint harminc iskolában járt, és az iskolákban zajló fellépések valamint egyéb rendezvényeken történő szereplései során több ezer diákot és felnőttet ért el. Most, az egy év elteltével, a Főállású Angyal tevékenység lezárásaként tapasztalatairól és terveiről kérdeztem őt. Annyit már a beszélgetés előtt is elárulhatok, hogy a nyáron is sok helyről kapott felkérést, és habár a hivatalos főállású angyali időszak most lezárul, ezt nem tekinti Szilvi a minket segítő munkája végének. Amikor alkalma lesz rá, továbbra is mesél majd a Lapról hangrá-ról leendő felolvasóknak és olvasóknak egyaránt.

Először azt kérdeztem tőle, mit szeretett volna az előadásával üzenni.

„Azt szerettem volna éreztetni az emberekkel, hogy mennyit tehetnek a szabadidejükben, akár otthonról is, a látássérültekért. Azzal, hogy felolvasnak egy cikket a kedvenc újságjukból, már örömöt szerezhetnek valakinek, aki éppen azt a cikket szerette volna elolvasni, de nem volt rá lehetősége. Azt is szerettem volna nekik elmondani, hogy a látássérültek éppen úgy szeretnek filmet nézni, sportolni, mint a látók, tehát a különbség nem a tevékenységeinkben, vágyainkban, álmainkban van, hanem csakis a látásban, és abban, hogy néhány dolgot másképpen csinálunk, mint valaki, aki lát. Szerettem volna az egy év alatt közelebb hozni a látókat és a látássérülteket egymáshoz, amennyire lehet, megszüntetni a kölcsönös előítéleteket. Erre kiváló lehetőséget jelent a Lapról hangra közösségi összefogás, hiszen olvasni látók és látássérültek is szeretnek.

Az egy év alatt, a közönség visszajelzéseinek hatására, némileg változott az előadásom. Más-más élményeket meséltem az életemből a kisiskolásoknak, másokat a gimnazistáknak és megint másokat az egyetemistáknak. Az előadás részleteiről viszont nem szeretnék beszélni, mert az az igazi, ha meglepetés marad azok számára, akikhez csak most, a Főállású Angyal tevékenységem hivatalos lezárása után tudok ellátogatni.”

Második kérdésként arról faggattam őt, hogy melyik előadás volt a legemlékezetesebb a számára és miért, valamint természetesen azt is megkérdeztem, kapott-e visszajelzéseket a diákoktól.

„Mindegyik iskola valami más miatt volt különleges. Mindenhol, csakis arra az iskolára jellemző hangulat, érdeklődés, szeretet fogadott. Az összes helyen, ahol jártam, pozitív tapasztalatokat szereztem. Azt éreztem, figyelnek rám a gyerekek, őszinte érdeklődéssel hallgatnak, és tesznek fel kérdéseket. Ha egy iskolát mégis ki kellene emelnem, akkor az a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium volt, ahol nagyon-nagyon jól éreztem magam. Az egész iskola meghallgatott. Amikor énekeltem, valóságos koncerthangulat alakult ki. A műsor után hosszú sorban álltak a diákok, hogy kipróbálják a szimulációs szemüvegeket. Akkora érdeklődés, szeretet vett körül, hogy ezt biztosan soha nem fogom elfelejteni.

Visszajelzéseket nemcsak tanulóktól, hanem szülőktől is kaptam. Nagyon sokan megkerestek a Facebookon vagy e-mailben. Egy anyuka elmesélte például, hogy hazament az előadásom után a gyereke az iskolából, és azt mondta, már érti, milyen nehéz az ő cukorbeteg nagymamájának, amiért egyre rosszabbul lát. Ezentúl sokkal jobban fog vigyázni a nagyira.

Mások azért írtak, hogy megköszönjék az előadást, és érdeklődjenek arról, hogyan kezdhetik el a felolvasást. Olyanok is voltak, akik annyira megnyíltak, hogy elmesélték a problémáikat, és azt remélték, tudok segíteni a megoldásában. Sokszor még hetekkel egy-egy előadás után is érkezett megkeresés. Voltak iskolák, ahova úgy jutottam el, hogy egy szülő hallotta, hogy egy baráti család gyerekének az iskolájában jártam, és megkérdezte, nem mennék-e el hozzájuk is. Nyáron, a tanév vége után is sok helyen jártam, és ősszel is szeretném népszerűsíteni a Lapról hangrá-t, mert úgy gondolom, ez a feladat nemcsak munka, hanem öröm is számomra; olyan tevékenység ez, amely túlnő a munka keretein.”

Ezek után arra voltam kíváncsi, mit tanult Szilvi az előadások során, és mit gondol, mit tanultak tőle az emberek.

„Abban, hogy mit tanultak tőlem, soha nem lehetek biztos. Mindig csak remélem, hogy eljutott az üzenetem a közönséghez. Azt szeretném, hogy megtanulják a segítségadás fontosságát, azt, hogy odaforduljanak a másik emberhez, és – amennyire csak lehet – előítéletek nélkül közeledjenek a másikhoz.

Én nagyon sokat tanultam a közönség előtti fellépések során. Úgy érzem, ezeknek az előadásoknak is köszönhető, hogy magabiztosabb lettem a vizsgákon. Nem izgultam annyira, amikor az érettségin kellett „szerepelnem”. Megtanultam valamit abból, hogyan mondjam el összeszedetten, a közönség érdeklődését felkeltve és fenn is tartva azt, amit át szeretnék nekik adni.”

Szilvi ebben a tanévben érettségizett, így adódott a kérdés, hogy mit tervez a középiskola után.

„Hagyok egy kis időt magamnak, hogy megtudjam, mit is szeretnék csinálni. Az biztos, hogy csak olyat szeretnék tanulni, ami tényleg érdekel. A közgazdaság és a kommunikációs tanulmányok közül szeretnék majd választani. Természetesen az éneklést sem hagyom abba.”

Azzal a kérdéssel zártuk a beszélgetést, hogy mit üzenne a felolvasóknak és az olvasóknak.

 „A felolvasóknak azt üzenem, hogy folytassák a felolvasást, mert nagyon sokat segítenek ezzel, és ami legalább ennyire fontos, örömöt szereznek nekünk. Az olvasóknak azt üzenem, hogy hallgassák a cikkeket. Biztosan találnak mindig valami érdekeset, és ha megtetszett nekik egy-egy felolvasás, vagy a felolvasónak a hangja, hangsúlyozása, akkor jelezzék ezt a „Hozzászólok”rovatban, mert a köszönetnyilvánítások újabb lendületet adnak a felolvasóknak.”

Köszönjük Szilvinek a nálunk töltött egy évet, és sok sikert kívánunk további munkájához.

 

2015-11-05,
Nyomtatás gomb Nyomtat