Hírek

Lufik és olvasás minden mennyiségben

Beszélgetés Kőrösmezey Dáviddal

Dávid azok közé az olvasók közé tartozik, akik egy-egy cikk meghallgatása után szívesen elmondják, miért tetszett nekik éppen az az írás, mi ragadta meg őket egy-egy felolvasó stílusában. Felfigyeltünk spontán, találó hozzászólásaira, és úgy gondoltuk, megkérdezzük, hogyan találta meg a Lapról hangrá-t.

Mit kell tudni Dávidról? Azt, hogy sok minden iránt érdeklődik. Blogol, netezik, mint minden fiatal, de úgy, általában a webfejlesztés is érdekli. Szeret olvasni. A munkájára nemcsak kötelességként gondol, hanem szívesen csinálja, egyfajta hobbinak is érzi, mert lufiárulás közben könnyen teremthet kapcsolatot a Nyugati körül megforduló emberekkel.

Szívesen olvasott volna újságot korábban is, de kevés lehetősége volt rá. Így mesél a Lapról hangrá-hoz történő csatlakozás előtti olvasási szokásairól:

„Igazából régen Braille-ben olvastam, aztán hallgattam hangoskönyveket, de újságot nagyon nem, csak amit a neten fel lehetett lelni. Az egyik önkéntes munkatársam mesélte, hogy az ő iskolájában volt promóciója a programnak.”

A Lapról hangra oldalról webfejlesztőként is örömmel állapította meg, hogy akadálymentes, a látássérültek számára valóban könnyen kezelhető. Így ajánlja másoknak:

„Ez egy olyan akadálymentes újság és hírközlési portál, ahol rád gondolva alkották meg az oldalt; rád és mindenkire, aki ebben a sorsban él.”

Szívesen böngész kínálatunkban, mert fontos a számára az emberi hangon történő cikkhallgatás.

„Nagyon szimpatikus a dolog, hogy bármikor felmehetek olvasni, hallgatni érdekes anyagokat, és mindezt nem JAWS-futtatással kell, hanem felolvasott anyagokon át jut el hozzám.”

Köszönjük a beszélgetést, további jó olvasgatást, sok érdekes cikket kívánunk.

 

2015-06-11,
Nyomtatás gomb Nyomtat