Hírek

Interjú Jakab Szilárddal, a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete „Illünk és Beilleszkedünk!” TÁMOP projektjének projektasszisztensével

Szilárd látássérültként a JAWS képernyőolvasó, és ha szüksége van rá, a MAGic képernyőnagyító program kombinációjával használja a számítógépet, amely nélkülözhetetlen munkaeszköz és a szabadidő eltöltésének egyik forrása is számára. Korábban informatikatanárként dolgozott ugyanennél az egyesületnél. A korábbi és a mostani tapasztalatai alapján pontos képet ad az egyesületéhez tartozó látássérültek számítógép-használati szokásairól, igényeiről.

Elmondta, hogy a LÁRKE tagságából jelenleg körülbelül hatvanan használnak képernyőolvasó, húszan pedig képernyőnagyító programot. Olyan aliglátók is vannak, akik egymás kiegészítéseként dolgoznak a két szoftverrel. Ez akkor fordul elő, ha olyan táblázatokat kell kezelni, amelyek JAWS-zal nehezen olvashatóak. Akinek még van látásmaradványa, az ilyenkor – a könnyebb munkavégzés érdekében – bekapcsolja a képernyőnagyító programot.

Arról, hogy milyen tevékenységekhez van szükségük tagjaiknak a képernyőolvasó- és –nagyító programokra, a következőképpen tájékoztat bennünket:

„Tagjaink képernyőolvasó és -nagyító szoftver használati szokásait áttekintve három csoportot különböztetek meg: az első csoportba sorolom a vakokat, a másodikba az aliglátókat, a harmadikba pedig a gyengénlátókat.

 Tanulmányaikat folytató egyesületi tagjaink társaikkal és tanáraikkal e-mail fiókjuk weboldaláról, vagy a számítógépükre telepített levelező program segítségével leveleznek. Ők tanulmányaik során nagyrészt a számukra doc vagy rtf formátumú digitalizált tananyagaikat olvastatják fel az Office 2010 programcsomag Word programjában a JAWS for Windows segítségével. Az elmúlt években egyre gyakrabban értesültem olyan esetekről is, hogy a látássérült diákok nem akadálymentes formátumban (például szkennelt kép vagy pdf) kapnak meg tananyagokat, illetve a tanulmányaikhoz szükséges elolvasandó szakirodalmakat. Erre a problémára jó megoldást nyújtanak a közelmúlttól a http://www.robobraille.org/hu weboldalon elérhető szolgáltatások, melyek ingyenesen és regisztráció nélkül magyar nyelven is lehetővé teszik a weboldalra feltöltött fájlok számos akadálymentes formátumba történő konvertálását.

Felnőtt tagjaink jelentős része sajnos nem dolgozik, így számukra az informatika leginkább a hozzátartozóikkal, barátaikkal, rokonaikkal és tagtársaikkal történő kapcsolattartásra, illetve ismereteik bővítésére szolgál. Leggyakrabban a tagok egymással e-mail-ben, illetve Skype-on tartják a kapcsolatot. A Facebook inkább a fiatalabb korosztály számára ismert, az idősebb korosztály tagjai majdnem teljesen mellőzik használatát. Felnőtt tagjaink előszeretettel bővítik ismereteiket internetezéssel. Ismerek például olyan tagot, aki a JAWS for Windows program használatával a Google weboldalon keres recepteket és a legjobbakat el is készíti. Több olyan látássérültet is ismerek, akiknek legfőbb hobbijuk az olvasás. Napi rendszerességgel nyomon követik számos, az interneten fellelhető hírportál híreit. Olyan sorstársak is szép számban vannak, akik keresik az internetről ingyenesen letölthető könyveket, melyeket a letöltést követően boldogan olvasnak.”

Így foglalja össze, miért hasznosak a JAWS és a MAGic programfrissítések egyesületi tagjaik számára:

„A JAWS for Windows, valamint a MAGic program szoftverfrissítéseinek beszerzése abban segíti tagjainkat, hogy a manapság elfogadottnak számító operációs rendszereket és az azokon futtatható programokat használhassák. Tagjaink számára azonban egy új operációs rendszerre történő váltás szinte mindig nehézséget okoz, mivel az új operációs rendszert kisebb-nagyobb fejlesztések következtében másképp kell használni a régihez képest. Néha olyan jelenségeket is tapasztalunk, hogy a korábbi Windows alatt futtatott programok közül nem mindegyik működik az újabb operációs rendszeren.”

Annak, hogy tagjaik tudják kezelni az új operációs rendszerekkel jól együttműködő képernyőolvasó- és –nagyító programokat, nagy jelentősége van a továbbtanulásuk és a munkavégzésük szempontjából is. Az egyesület tagjai közül ketten ügyfélszolgálatosként dolgoznak, a hibabejelentések kezeléséhez használják a számítógépet képernyőolvasó- vagy –nagyító programmal. Van, aki számára középiskolai vagy egyetemi tanulmányait könnyíti meg a képernyőolvasó- és –nagyító szoftver, és sokan vannak azok is, akik most ismerkednek a számítógép használatával látássérültként. Az ő előrehaladásukban döntő, hogy korábban, látóként használtak-e számítógépet. Természetesen az sem elhanyagolható, mekkora látásmaradvánnyal kezdenek hozzá a számítógép-használat úgynevezett vakos tanulásához, mennyire tudnak támaszkodni a még meglévő látásmaradványukra.

Szilárdék egyesülete folyamatos kapcsolatban van alapítványunkkal, hogy a hozzájuk forduló vak és gyengénlátó embereknek az informatika legkorszerűbb eszközeivel tegyék, és tegyük könnyebbé a hétköznapokat.

 

2015-04-10,
Nyomtatás gomb Nyomtat