Hírek

Beszélgetés Velegi Dorottyával, a Nemzetközi Kommunikációs és Informatikai Tábor idei magyar résztvevőjével

Alapítványunk – hagyományaihoz híven – idén is támogatja egy, 16 és 21 év közötti diák részvételét a nemzetközi kommunikációs és informatikai táborban, amelynek minden évben más-más ország ad otthont. Ezen a nyáron Rigában rendezik meg ezt az izgalmas programot, ahol a világ minden részéből érkező vak és gyengénlátó fiatalok ismerkedhetnek angol nyelven egymással és a számítástechnika újdonságaival. A foglalkozások között nemcsak az informatika legújabb vívmányairól szóló órák kapnak helyet, hanem lehetőség van városnézésre, kirándulásokra, főzés- és tánctanulásra, vagyis mindenre, ami nélkülözhetetlen egy izgalmas táborhoz.

Idén Magyarországot a tizenhat éves Dorka képviseli a nemzetközi diákcsapatban. A következőkben megtudhatjuk, ki is ő, és milyen várakozásokkal indul útnak.

„Velegi Dorottya vagyok, tizenhat éves. A Scheiber Sándor Gimnáziumban tanulok immár hat éve. Hobbim az olvasás, a számítógépezés felhasználói szinten, a hangszerkesztés, és a mobiltelefonok minden fajtája. Szeretek nyelvekkel foglalkozni és új embereket megismerni.” –mondja bemutatkozásként.

Dorkáéknál valóságos családi hagyomány a nemzetközi kommunikációs és informatikai táborban történő részvétel, hiszen néhány éve a bátyja, István is a táborozók közé tartozott.

„Először a bátyámtól hallottam erről a lehetőségről 2010-ben. Akkoriban még 17 év volt a minimum korhatár. István akkor töltötte a tizennyolcat, nagyon jól beszélt angolul, ki is jutott. Később mesélt az ottani élményeiről, tapasztalatairól, engem pedig a méreg evett, hogy ebből már megint kimaradok! Attól fogva izgatottan figyeltem minden az ICC-vel kapcsolatos hírt. Hátha lejjebb viszik a korhatárt, és hamarabb kijuthatok!

Ez 2013-ban meg is történt. Meglepődve olvastam az Infoalap honlapján, hogy a minimum korhatár tizenhat év. Idén meg is próbálkoztam a jelentkezéssel. És láss csodát, sikerült!” – meséli.

A sikeres jelentkezés után pedig nincs is más tennivalója, mint a készülődés a táborra. Ez főleg az angol nyelv gyakorlásából és egyre inkább az indulásig hátralévő napok számolásából áll.

A mindenféle iránt érdeklődő Dorkának nem egyszerű választania a rendkívül sokféle és színvonalas programkínálatból. A legjobban a mobiltelefonokról, a számítástechnikáról és Riga történelméről szóló foglalkozások érdeklik őt. Az angol nyelven történő árnyalt és folyékony beszéd miatt picit aggódik, mi viszont biztosak vagyunk benne, hogy megállja a helyét.

Mit tanácsol azoknak, akik a következő években szeretnének jelentkezni a táborba?

„Az első és legfontosabb tanácsom az, hogy merjetek próbálkozni, és ne ijedjetek meg attól, hogy a jelentkezés része egy angol nyelvű beszélgetés. Bízzatok magatokban és tudásotokban!

Azt kívánjuk, hogy teljesüljenek várakozásai, minél több új barátot ismerjen meg, izgalmas élményekben legyen része. Miután hazaérkezik, megkérdezzük őt a Rigában eltöltött hétről, és erről természetesen honlapunk olvasóinak is beszámolunk.

 

2014-07-30,
Nyomtatás gomb Nyomtat