Hírek

Az INFOALAP pályázatán 108 látássérült ember nyert digitális diktafont és mikrofonos fejhallgatót

Alapítványunk 2013 augusztusának végén pályázatot hirdetett vak és gyengénlátó emberek számára, melyen digitális diktafonra és mikrofonos fejhallgatóra pályázhattak a résztvevők. A korábbi kiírásainktól eltérően a pályázat a készlet erejéig folyamatos volt.

A kezdeményezést olyan érdeklődés övezte, hogy a meghirdetés után néhány héttel, az eredetileg tervezett határidőnél hamarabb le kellett zárnunk a pályázatot, mert elfogytak az igényelhető eszközök. A kiírásra összesen 272 pályázat érkezett be, közülük 108 fő részesülhet adományban. Az adományozás összértéke 2,2 millió forint.

A nyertesek névsora honlapunkon olvasható, a nyerteseket levélben értesítjük a diktafonok és fejhallgatók átvételének módjáról.

December 7-én, az alapítvány adományozási ünnepségén lehetőség nyílik az adomány eszköz személyes átvételére is. Azon nyertes pályázóink, akik részt szeretnének venni a Vakok Általános Iskolájának Nádor Termében december 7-én, szombaton tartandó ünnepségünkön, kérjük, regisztráljanak a palyazat@infoalap.hu e-mail címen, egyúttal adják meg, kísérővel vagy kísérő nélkül vennének-e részt az eseményen.

Az első 25 regisztráló személyes meghívót kap majd az ünnepélyes átadóra.

Köszönjük a nagy érdeklődést a pályázat iránt. Minden nyertesnek sok örömet kívánunk a digitális diktafonok és mikrofonos fejhallgatók használatához, azokat pedig, akik most nem nyertek, arra biztatjuk, a továbbiakban is kísérjék figyelemmel a honlapunkon megjelenő pályázati lehetőségeket.

 

2013-11-20,
Nyomtatás gomb Nyomtat