Hírek

Az EBU esélyegyenlőségi díjának 2011. évi kitüntetettjei

A Vision for Equality díjat 2007. óta ítéli oda az EBU (European Blind Union) közgyűlése azoknak a magánszemélyeknek vagy szervezeteknek, amelyek rendkívüli teljesítményt értek el a társadalmi esélyegyenlőség fejlesztésében. Idén októberben az EBU leköszönő elnöke, Lord Colin Low adta át a díjat a Salentoi Egyetem egyik professzorának és az Olasz Vakok Szövetsége Lecce-i részlege dolgozójának.

Antonio Donno az Olasz Vakok Szövetsége Lecce-i elnökségi tagja, és a képzési szakterületért felelős munkatársa, valamint a kommunikáció és a szociológia professzoraként is tevékenykedik.

Paola Martino az Olasz Vakok Szövetségének Lecce-i tagozatával és Donnoval szoros együttműködésben vezet projekteket a vak és gyengénlátó emberek képzése és társadalmi fejlesztése céljából. Mindketten a fogyatékosügy elhivatott szakemberei. Munkásságukat két vezérelv jellemzi: a párbeszédre törekvés a látó és gyengénlátó emberek között, valamint az érzékenyítés a látássérültség iránt, erőfeszítések a látássérült emberekről a társadalomban élő előítéletek és téves nézetek eloszlatásáért.

A következőkben felsoroljuk néhány kezdeményezésüket:

  • Olvass fel egy könyvet! - tanfolyam azoknak az önkéntes egyetemistáknak, akik vállalják, hogy elektronikus adathordozóra felolvasnak egy-egy könyvet látássérült diákoknak,
  • megállapodás a salento-i kiadókkal, amelynek eredményeként az egyetem vak és gyengénlátó hallgatói ingyenes hozzáférést nyertek a kiadók könyveihez,
  • létrehoztak egy kis könyvtárat, amelyben az egyetem vak és gyengénlátó diákjai és a Salentoban élő látássérült emberek számára a megfelelő formátumban rendelkezésre állnak a könyvek,
  • gondoskodtak a Salentoi Egyetem könyvtárainak és kutatólaboratóriumainak képernyőolvasó szoftverrel történő ellátásáról és az egyetemi előadások videó-közvetítéséről.

Martino asszony és Donno úr fáradhatatlanul munkálkodik a vak és gyengénlátó emberek jogainak érvényesítése és tanulási esélyegyenlőségük megteremtése érdekében. Az EBU közgyűlésének résztvevői szívből gratulálnak a két kitüntetettnek.

2011-11-15, EBU hírlevél
Nyomtat