Közelkép nyerteseinkről: Orsós György
Néhány évvel ezelőtt, közel a teljes megvakuláshoz, felvette a kapcsolatot az MVGYOSZ tagegyesületeként működő Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesületével. Nyomós oka is volt rá: -Találkoztam egy rosszul látó ismerősömmel, aki arról számolt be, hogy számítástechnikai tanfolyamra jár és már sok mindent megtanult.
Nem hezitált egy percig sem: segítséget kért a megyei egyesülettől Kaposváron. Ott megtudta, hogy a Ki-látás Alapítványnál felnőttkorban látássérültek elemi rehabilitációja folyik, ahol az ügyfelek elsajátíthatják az informatika alapismereteit is.
- Hosszú János volt az informatika tanárom, aki maga is vak ember. Nekem példaképem lett, tudása elkápráztatott és arra ösztönzött, hogy a lehető legjobban elsajátítsam a tudnivalókat.
Orsós György a tanfolyamon elért eredményének köszönhetően került az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány év eleji meghívásos pályázatának nyertesei közé. Nagyon örül az adományozott számítógépnek és reméli, hogy a Ki-látás Alapítvány átmeneti szünetelése után tovább folytathatja a megkezdett számítástechnikai tanulmányokat.
Addig sem tétlenkedik: könyveket olvas a számítógépére telepített képernyőolvasó program segítségével, SMS-eket olvas le a telefonjáról, és most már tervezi az e-mail és a Skype használatának elsajátítását is. Természetesen tervei között van az internetezés is, hogy minél szélesebbre nyithassa az ablakot a világra.
A testvére kísérte el az adományozó ünnepségre Orsós Györgyöt, ahol a többi nyertessel együtt büszkén hallotta a nevét a felsoroláskor.
Nyomtat


